vissza   

1921. április 21-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Szent István Gimnáziumban végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Burghardt Rezső (1884 - 1963) és Bernáth Aurél (1895-1982) és Elekfy Jenő (akvarell) tanítványa volt. Festőművész-grafikus barátaihoz tartozott Máté Gyula grafikus és Macenauer Hugó festőművész. 1942-ben bevonult katonának, haditudósítóként szolgált. 1943-ban kikerült a lengyel frontra, majd Ukrajnába helyezték. 1944-ben Stájer országban átszökött egy jugoszláv partizán alakulathoz, 1945-ben jött haza Budapestre. Másfél évig segédmunkásként dolgozott, majd 1946-ban visszavették a Főiskolára. Politikai nézetei miatt az ötödik évben kizárták, s csak később szerzett gimnáziumi rajztanári oklevelet. (1958) Évekig selyemfestésből élt, majd 1956-tól rajztanár volt egy általános Iskolában. 1962-től a Pannónia Rajzfilmstúdióban dolgozott, mint háttértervező. 1965-től ismét visszatért a tanításhoz, s 1985-ig, nyugdíjazásáig általános iskolai rajztanár volt. Több tanítványából képzőművész lett. (Papp Sándor Balázs, Wahorn András.)

1956-ban László Gyula jóvoltából részt vett a Hunyadi János emlékére rendezett kiállításon, ahol díjat nyert a Nándorfehérvári Diadal c. olajképe. Ez a képe a forradalom alatt végig a Nemzeti Múzeumban volt kiállítva.

A XVII. századi magyar történelemről készített szimbolikus jelentésű nagyméretű történelmi képsorozatát (Pusztázók - magukra hagyott bujdosók, Magyar temető, Túlélők, Tömlöcbe zárt rabok) közel húsz éven keresztül festette, de ezen képei életében soha nem kerültek a közönség elé. Takács Sándor történelemszemlélete volt rá nagy hatással. Az 1956-os forradalom alatt több grafikát és festményt készített. A rajzok egy része a Magyar Nemzetben jelent meg 1989-ben, festményeit pedig nem sokkal halála előtt állította ki a Fehér Gyűrű étteremben rendezett önálló kiállításán. Itt mutatta be imagyűjteményét is, melyben a „Miatyánk"-ot több mint hatvan nyelven írta le, rajzolta meg a szöveg, s a nyelv egységét kifejező különböző betűtípusokkal, rajzokkal. Később ezeket a Pozsonyi úti Református templomban ismét bemutatta.

Az 1956-os forradalom bukása után élet és történelem szemlélete erősen pesszimistává vált, teljesen visszavonultan élt, önmagának festett. Így, magának festve találta meg, s építette be művészetébe sajátos stílusát, mely széles skáláját mutatja sokoldalúságának. Számtalan akvarellje reprezentálja életének, sorsának alakulását. A keleti művészeteket is tanulmányozta. Egyiptomi, buddhista, japán képei, selymei, grafikái egyre romló látása ellenére a legapróbb részletekig kidolgozottak. Életének egy korszakában rajzfilmezéssel is foglalkozott. Tanítványai rajzaiból, miniatűr kivágásaiból készített a 70-es években rövidfilmet. Csupán néhányszor állított ki a Fővárosi Pedagógus Képzőművészek kiállításain. 2000-ben, az új évezred hajnalán érte a halál.  A Rákoskeresztúri temetőben van eltemetve.